5ewtkf hivatalos logo

Tananyag

Egyesületünk a Wing Tsun Kung Fu rendszer teljes tananyagával rendelkezik!

Az egyesület vezetője Si-Fu Török Róbert, Si-Fu Carson Lau által elsajátította a Leung Ting Wing Tsun Kung Fu rendszer utolsó részét is, így megszerezte a teljes tananyagot és megkapta a legmagasabb fokozatot a CWTA rendszerében, illetve a nagymesteri diplomát. Részletek ITT.
 
Egyesületünkben a tananyag, az oktatás és a fokozatrendszer az taoista öt elemre építkezik: tűz, víz, föld, fa és fém. Ahogy a formagyakorlatok, úgy a Wing Tsun tananyagának a szegmensei megfeleltethetőek egy-egy elemnek. 
A teljes tananyag egy 5×5 fokozatrendszerre van felosztva, ezen felül a két bevezető fokozatban az önvédelmi és a wing tsun alapokat tanítjuk, a befejező fokozatok pedig egy nagy összegzés, illetve szövetségvezetői státuszt von maga után.

Vizsgarendszer

  • A tanítvány a tananyaggal úgy tud előrehaladni, hogy követi az egyesület által kidolgozott fokozatrendszert. A fokozatok eléréséhez a hozzá tartozó tananyag pontos ismerete szükséges, amit a tanítványnak egy vizsga keretein belül be kell mutatnia a vizsgabizottságnak. 
  • A vizsgázáshoz egyesületi tagnak kell lenni! Részletek a tagságról ITT.
  • A vizsgákat az egyesület által megrendezett eseményein, illetve bizonyos alacsonyabb fokozatokat “házilag”, az adott iskolán belül is elvégezheti.
  • KD1-től (Kezdő Diák 1. fokozat) I5-ig  (Instruktor 1. fokozat – lásd lentebb) a vizsga bizonyos részeit egy 1-től 5-ig terjedő skálán osztályozzuk százalékos alapon (a magyarországi osztályozási rendszerén alapulva).
  • Sikeres vizsga esetén a tanítvány az egyesület által kiállított és hitelesített diplomát kap.
  • A fokozatok közötti kivárási idő: a bevezető fokozattól az Haladó Diák 5-ös (HD5) szintig nincs, de attól felfelé már csak a minimum kivárási idő teljesítésével lehet vizsgázni. Ez azért fontos, hogy a tanítványnak az eddig megszerzett tudás elmélyítése mellett legyen elég ideje kellőképpen elsajátítani a következő fokozathoz tartozó magasabb szintű tananyagot. Az alacsonyabb fokozatok közötti optimális idő 3-6 hónap.
  • Egy egyesület által megrendezett szeminárium alatt csak 1 fokozatot lehet lépni. Azonban vannak nagyon ritka, különleges esetek, amikor lehetőség van 2 fokozatot is lépni, de alapjában véve mi nem osztogatjuk csak úgy a fokozatokat.
 
Amit még érdemes tudni:
  • KD-1 fokozatra a tanítvány ingyen megkapja a gyakorlópólót, KD2-re pedig kap egy 50%-os árkedvezményt a gyakorlónadrágra, így a gyakorló fokozatra már meglesz a teljes uniformis. GyD fokozattól felfelé minden sikeres vizsgázó a fokozatjelet is ingyen megkapja.
  • Egyesületünkben fokozattól függetlenül a tananyag 5 fokozattal előre tanulható.

Bevezető tananyag

Kezdő diák 1 (KD1)

Önvédelmi alapok

A kezdődiák először alap önvédelmi technikákat sajátítja el, hogy az utcán meg tudja magát védeni. Kizárólag csak az önvédelemre koncentrálunk és felkészítjük a diákot az esetleges utcai támadásokra.

A gyakorló 2-3 hónap alatt elsajátítja ezeket a gyakorlatokat. Ez idő letelte után lehetősége van vizsgázni belőle, hogy bizonyítsa tudását és hogy a következő szintre léphessen.

A KD1 (kezdő diák 1) szint elérésével a diák ingyen megkapja a hivatalos uniformishoz tartozó gyakorló diák pólót.

Kezdő diák 2 (KD2)

Wing Tsun alapok

A KD1 fokozat elérése után a gyakorló elsajátítja a Wing Tsun alapelveit. Megtanulja a helyes állást, helyes lépéseket, alap kézmozdulatokat, a Wing Tsun elveinek az alkalmazásait, stb.

Optimális elsajátítási idő 2-3 hónap.

A KD2 (kezdő diák 2) szint elérésével a diák egy 50%-os árkedvezményt kap a hivatalos uniformishoz tartozó gyakorló nadrághoz.

Gyakorló diák tananyag

Gyakorló diák 1 (GyD1)

  • Siu-Nim-Tau formagyakorlat és alkalmazásai 1. harmadig (SNT 1/3)
  • Sújtófegyver elleni védekezés alapok
  • Külső Pak-kuen ciklusból Lat-sau 1-2

Gyakorló diák 2 (GyD2)

  • Siu-Nim-Tau formagyakorlat és alkalmazásai 2. harmadig (SNT 2/3)
  • Szúró-vágó fegyver elleni védekezés alapok
  • Külső Pak-kuen ciklusból Lat-sau 3-4

Gyakorló diák 3 (GyD3)

  • Siu-Nim-Tau formagyakorlat és alkalmazásai 3. harmadig (SNT 3/3, teljes)
  • Sújtó és szúró-vágó fegyverhasználat alapok
  • Chi-dan-sau
  • Egykezes harc

Gyakorló diák 4 (GyD4)

  • Chum-Kiu formagyakorlat és alkalmazásai 1. harmadig (CK 1/3)
  • Sújtó és szúró-vágó fegyver-fegyver elleni harc alapok
  • Haladó Lat-sau 1-2.
  • Belső Pak-kuen ciklusból Lat-sau 1-2

Gyakorló diák 5 (GyD5)

  • Chum-Kiu formagyakorlat és alkalmazásai 2. harmadig (CK 2/3)
  • Földharc 1. rész
  • Haladó Lat-sau 3-4.
  • Belső Pak-kuen ciklusból Lat-sau 3-4

Haladó diák tananyag

Haladó diák 1 (HD1)

  • Chum-Kiu formagyakorlat és alkalmazásai 3. harmadig (CK 3/3, teljes)
  • Lap-sau alapok
  • Poon-sau és Wun-sau
  • Földharc 2. rész

Haladó diák 2 (HD2)

  • Siu-Nim-Tau és Chum-Kiu formagyakorlat és alkalmazásai
  • SNT – CK chi-sau 1. szekció
  • Földharc 3. rész

Haladó diák 3 (HD3)

  • Siu-Nim-Tau és Chum-Kiu formagyakorlat és alkalmazásai
  • SNT – CK chi-sau 2. szekció
  • Földharc 4. rész

Haladó diák 4 (HD4)

  • Siu-Nim-Tau és Chum-Kiu formagyakorlat és alkalmazásai
  • SNT – CK chi-sau 3 + 3,5 szekció
  • Földharc szabadon

Haladó diák 5 (HD5)

  • Siu-Nim-Tau és Chum-Kiu formagyakorlat és alkalmazásai
  • SNT – CK chi-sau 4. szekció
  • Kötött Lat-sau

Instruktor tananyag

Instruktor 1 (I1)

  • Biu-Jee formagyakorlat és alkalmazásai 1. harmadig (BJ 1/3)
  • SNT – CK chi-sau 5-6-7. szekció
  • Szabadharc 1 ember ellen (5×1 perc, különböző stílusú támadók ellen)

Instruktor 2 (I2)

  • Biu-Jee formagyakorlat és alkalmazásai 2. harmadig (BJ 2/3)
  • SNT – CK chi-sau 7 és fél szekció szabadon
  • Biu-Jee chi-sau 1. A-B szekció
  • 10 ember elleni harc (a támadók váltják egymást)
  • Oktatás: helyettes, bázist vezénylés

Instruktor 3 (I3)

  • Biu-Jee formagyakorlat és alkalmazásai 3. harmadig (BJ 3/3, teljes)
  • Biu-Jee chi-sau 2. A-B szekció
  • 15 ember elleni harc (a támadók váltják egymást)
  • Szabad chi-sau és szabad lat-sau
  • Oktatási gyakorlat: egyénileg egy kezdő diákkal foglalkozik

Instruktor 4 (I4)

  • Biu-Jee formagyakorlat (teljes)
  • Biu-Jee chi-sau 3. A-B szekció
  • 20 ember elleni harc (a támadók váltják egymást)
  • Szabad chi-sau és szabad lat-sau
  • Oktatási gyakorlat: kiscsoportos foglalkozást vezet

Instruktor 5 (I5)

  • Biu-Jee formagyakorlat (teljes)
  • Biu-Jee chi-sau 4. A-B szekció
  • 25 ember elleni harc (a támadók váltják egymást)
  • Szabad chi-sau és szabad lat-sau
  • Oktatási gyakorlat: teljes edzés levezénylése

Mester tananyag

Mester 1 (M1)

  • Muk-Yan-Chong (fabábu) formagyakorlat első fele (MYC 1/2)
  • Biu-Jee chi-sau 5. A-B szekció
  • Szabad chi-sau és szabad lat-sau
  • 30 ember elleni harc (a támadók váltják egymást)

Mester 2 (M2)

  • Muk-Yan-Chong formagyakorlat második fele (MYC 2/2)
  • Biu-Jee chi-sau 6-7. A-B szekció
  • Szabad chi-sau és szabad lat-sau
  • Egyszerre 2 támadó elleni harc 2 percig

Mester 3 (M3)

  • 3 csillag cölöp formagyakorlat
  • Biu-Jee chi-sau 8-9. A-B szekció
  • Szabad chi-sau és szabad lat-sau
  • 2 támadó elleni harc 2×2 percig

Mester 4 (M4)

  • Luk-Dim-Boon-Kwun (hosszúbot): hat és fél mozdulat
  • Muk-Yan-Chong chi sau 1. A-B-C szekció
  • Biu-Jee chi-sau szekciók szabadon
  • Chi-gerk 1. A-B. szekció
  • Szabad chi-sau és szabad lat-sau
  • 3 támadó elleni harc 2×2 perc

Mester 5 (M5)

  • Luk-Dim-Boon-Kwun formagyakorlat 1. fele (LDBK 1/2)
  • Muk-Yan-Chong chi-sau 2. A-B-C szekció
  • Chi-gerk 2. A-B. szekció
  • Chi-kwun 1. szekció
  • Szabad chi-sau és szabad lat-sau
  • 3 támadó elleni harc 2×3 perc

Mesterek mestere tananyag

Mesterek mestere 1 (MM1)

  • Bart-Cham-Dao (kantonéz kések) alapok
  • Luk-Dim-Boon-Kwun formagyakorlat 2. fele (LDBK 2/2)
  • Muk-Yan-Chong chi-sau 3. A-B-C szekció
  • Chi-gerk 3. A-B. szekció
  • Chi-kwun 2. szekció
  • 4 támadó elleni harc 2×3 perc

Mesterek mestere 2 (MM2)

  • Bart-Cham-Dao 1. szekció (forma és alkalmazás)
  • Muk-Yan-Chong chi-sau 4-5. A-B-C szekció
  • Chi-gerk 4. A-B. szekció
  • Chi-kwun 3. szekció
  • Több fegyvertelen támadó ellen a Wing Tsun fegyvereivel (hosszúrúd vagy pillangókés) szabadon

Mesterek mestere 3 (MM3)

  • Bart-Cham-Dao 2. szekció (forma és alkalmazás)
  • Muk-Yan-Chong chi-sau 6-7. A-B-C szekció
  • Chi-kwun 4. szekció
  • Egy fegyveres támadó ellen a Wing Tsun fegyvereivel (hosszúrúd vagy pillangókés) szabadon

Mesterek mestere 4 (MM4)

  • Bart-Cham-Dao 3-4. szekció (forma és alkalmazás)
  • Muk-Yan-Chong chi-sau 8. A-B-C szekció
  • Chi-kwun 5. szekció
  • Több fegyveres támadó ellen a Wing Tsun fegyvereivel (hosszúrúd vagy pillangókés) szabadon

Mesterek mestere 5 (MM5)

  • Bart-Cham-Dao 5-6-7-8. szekció (forma és alkalmazás)
  • Muk-Yan-Chong chi-sau szekciók szabadon
  • Chi-kwun 6. szekció
  • Egy fegyveres támadó ellen pusztakézzel szabadon

Nagymester tananyag

Nagymester 1 (GM1)

  • Bart-Cham-Dao páros forma
  • Vizsga a teljes tananyagból és Bart-Cham-Dao – Bart-Cham-Dao ellen
  • Státusz: Szövetségvezető helyettes

Nagymester 2 (GM2)

  • Státusz: Szövetségvezető (csak egy ember lehet ebben a pozícióban)

© 2023 Five Elements Wing Tsun Kung Fu Association – All rights reserved

x