Sifu Carson Lau interjú

Kanadai utunk során készítettünk egy interjút Sifu Carson Lau-val, hogy mindenki kicsit jobban megismerhesse őt, a Wing Tsun-hoz való viszonyát, meglátásait és azt, hogy hogyan látja a Wing Tsun jövőjét.

 

sifu-lau-1

 

Hány évesen és hogyan kezdte el a Wing Tsun gyakorlását? Milyen volt az első edzés?

Tizenéves voltam, amikor elkezdtem Wing Tsun tanulni. Ekkor még Hong Kong-ban éltem. Leung Ting Nagymester bemutatóját láttam és nagyon megtetszett a chi sau, a tapadós kezek. Az edzéseken a harci gyakorlatokat szerettem a legjobban, számomra az volt legfontosabb kezdőként. Visszaemlékezve a Siu Nim Tau-t unalmasnak találtam, de ahogy folyamatosan megértettem, úgy ez az érzés megváltozott.

 

Le tudná írni, hogy milyenek voltak az akkori Hong Kong-i edzések? Mennyit változtak ahhoz képest az idők során?

Nagyon kemények voltak az edzések, eléggé leizzadtunk és csurom vizesen mentünk haza. Mintha nyakon öntöttek volna vízzel minket :) Az edzések úgy épültek fel, hogy minden technikát nagyon komolyan meg tudjunk tanulni. Akár órákon keresztül gyakoroltunk egy technikát. Nem csoportokban edzettünk, hanem mindenki önállóan, a saját tempójában haladt előre (individuális oktatás). A módszerek azóta nem sokat változtak.

 

Mi a kedvenc része a Wing Tsun-ban?

Minden részét szeretem :) de van két rész, amik a kedvenceim: a Siu Nim Tau és a kések. A kezdet és a vég.

 

Mondana pár szót az iskolájáról? Mi az, amit a legfontosabb tart?

Sokan ismerik az iskolámat. Szeretem a csapatmunkát a dolgok mögött, ezért próbálok mindig jó kapcsolatot ápolni a diákjaimmal. Olyanok vagyunk, mint egy család és ez a legfontosabb számomra. Úriembernek kell lenni és barátságosnak. Négy dolgot vizsgálok meg, amikor valaki belép az edzőterembe: viselkedés, fegyelem, személyiség és gondolkodásmód.

 

Sokan érdeklődnek Kanadában és Amerikában a Wing Tsun iránt?

Az Észak-Amerikában nagyon sokan élnek. Nem is olyan régen még az emberek úgy gondolták, hogy nincs idejük edzeni, de manapság szeretnének egészségesek és fittek maradni. Nem úgy gondolnak a Wing Tsun-ra, mint egy unalmas testmozgásra, sokkal inkább, mint egy tevékenység, amely közben csökkentik a stresszt és újabb barátokat szereznek. Ahogy korábban mondtam: egy család részesei lehetnek.

 

sifu-lau-2

 

Hogyan látja a Wing Tsun jövőjét? Tovább fog növekedni a Wing Tsun népszerűsége?

A mostanság készült Wing Tsun-ról szóló filmek egyre népszerűbbé teszik a stílust. Néhány évvel ezelőtt kevesebb ember tudta, hogy mi az a Wing Tsun, de mostanra már sokan megismerték. Úgy gondolom, hogy a Wing Tsun-nak tovább fog nőni a népszerűsége. A jövőt az edzőtermekben uralkodó családi hangulatban látom.

 

Egy hetes látogatásunk alapján, mi a véleménye rólunk?

Megkedveltelek benneteket. Nagyon barátságosak vagytok. Továbbá keményen dolgoztok, és nagyon elhivatottak vagytok a Wing Tsun iránt. Sifu Róbert jól képzett és jó tanár. Úriember és könnyen lehet vele kommunikálni, valamint jó erkölccsel rendelkezik a Wing Tsun-hoz.

 

Van valamilyen üzenete a magyar diákok felé?

Keményen gyakoroljatok és törekedjetek a tökéletességre. Van egy jó Si-Fu-tok és mindig tiszteljétek a Wing Tsun-t. Ismerjetek meg minél több embert és az iskolátokra, mint egy családra gondoljatok.

partneregyesulet

Hírek a Facebook-ról

Facebook

Google Plus

YouTube